www.teremteshaza.com  
Teremtés Háza Meditációs Központ

Schulig Andrea

Coach-kineziológus • Kapcsolati és Életvezetési tanácsadó és tréner • IET® Mester-Oktató

Tevékenységeim összefoglalásaképpen leginkább az életvezetési tanácsadás kifejezést használom, mivel a klienseim jobb életminősége érdekében dolgozom velük és általuk, ebben támogatom őket.

Érdekesség rólam: több, mint 20 év kereskedelemben töltött vezetői pályafutás után döntöttem úgy, hogy felvállalom az életfeladatomat és segítő leszek. Az elmúlt 9 évben folyamatosan tanultam és fejlesztettem magam, ennek eredményeképpen egy komplex eszköztáram van, melynek segítségével megkeresem azt a módszert, ami a klienseim számára az adott pillanatban a legmegfelelőbb.

A segítői szakmához a saját jóllétemért folytatott kanyargós utam vezetett. Évekig jártam segítőkhöz, hogy a magánéleti nehézségeimet megoldjam és végre kiegyensúlyozott életet élhessek, illetve megfelelő önismerettel rendelkezzek a tudatos élet érdekében. Az Európa Akadémián eltöltött hat félév alatt nem csak a kineziológiáról tanultam, hanem egy nagyon mély önismereti utazásban is volt részem, amiért örökre hálás leszek. Hiszem, hogy a folyamatos önmunka által igazán hiteles segítő tudok lenni és bízom benne, hogy minél több klienst tudok segíteni a test-lélek-szellem egységéhez vezető úton.

Klienseimet biztonságos légkörben empátiával és értő figyelemmel kísérem, valamint gyakorlatias megoldásokkal támogatom.

Végzettségeim és a hozzájuk kapcsolódó tevékenységek, módszerek:

Coach-kineziológus végzettségemet az Európa Akadémián szereztem 2023-ban.

Coach-kineziológusként nem csak One Brain kineziológiai oldásokat alkalmazok, hanem számos egyéb oldási protokollt, mint például a Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia, illetve különböző folyamatokat, mint az Életvezetési analízis, vagy a Rekonstrukciós kineziológia.

Kineziológiához kapcsolódik az AFT – Erőtér terápia is, ami egy rendkívül hatékony módszer az ismeretlen eredetű testi tünetek kezelésében, illetve különböző lelki nehézségekben is hatékony segítség lehet.

A gyermekek kineziológiai kezelését illetően részt vettem egy külön képzésen, az ott tanultakat sikeresen alkalmazom kiskorú klienseimnél.

Kapcsolati és életvezetési tanácsadó és tréner végzettségemet az Európa Akadémián alapítójánál Dr. Varjú Mártánál a TükörKÉPző képzésen szereztem, ahol a 3 félév alatt szintén nem csak a technikákat tanultuk, hanem a közös munka során mélyen ráláthattunk a saját folyamatainkra és hatékonyan támogattuk azokat a feltárt információk, illetve az elvégzett energetikai munka által. A bábállítás, kép állítás és divináció, mind olyam módszerek, ahol a figurák, vagy kép kártyák segítik felszínre hozni a tudattalanban rejlő információkat, ezáltal elősegítik a változást.

IET® Mester-Oktatóként 2022-ben végeztem
Az Intregrált Energia Technika® módszerét Steven J. Thayer alkotta meg az amerikai Center of Being-ben. Az IET® egy beavatás alapú energiarendezési technika, ami a lila sugár transzformáló erejével dolgozik és az angyali energiák segítségével szabadítja fel, illetve tisztítja az emberi energiamezőből a múlt sérüléseiből eredő energetikai lenyomatokat. Az energiamezőben a kitisztított negatív energiák helyére azok pozitív megfelelőjét integráljuk, ezáltal támogatva a klienst abban, hogy könnyedén és örömmel élje a mindennapjait, valamint haladjon lélekküldetése útján.

IET® Mester-Oktatóként nem csak energia rendezéseket végzek, hanem tanítom is a módszert alap, közép és felsőfokon, valamint tanítom még az IET® háziállatoknak speciális képzését is, mert nem csak emberek esetében hatékony a módszer, hanem háziállatoknál is rendkívül jó kiegészítése az állatorvosi kezelésnek.

LÉLEKZET Felemelkedés Koordinátor®

Megtiszteltetés számomra hogy koordinátorként szolgálhatom a Felemelkedés folyamatát, támogathatok másokat abban, hogy önismeretük fejlesztésével megvalósítsák saját felemelkedésüket és ezáltal hozzájárulhassanak az emberiség kollektív Felemelkedéséhez.

A LÉLEKZET Felemelkedés programok közül LÉLEKZET Spirituális Önismereti Tanfolyamot® és FELEMELKEDÉS ARANY MESTER® Tanfolyamot tartok rendszeresen.
Bővebb információk a Felemelkedésről, illetve a tanfolyamok időpontjáról és részleteiről itt találhatók: www.felemelkedes.com

Problémák, megoldandó feladatok és helyzetek, amikben tudok segíteni:

Felnőttek:
Stresszoldás, szorongás, alvási nehézségek, önbizalomhiány, érzelmi stresszek oldása, betegségek lelki okainak feltárása, életvezetési kihívások megoldása, döntési nehézségek, kapcsolati elakadások.

Gyermekek:
Tanulási nehézségek, szorongás, diszfunkciók javítása, készség,- és képességfejlesztés, érzelmek kezelése

Háziállatok:
Megváltozott viselkedés, ismeretlen eredetű fizikai tünetek

FONTOS! Az IET® energiarendezés, a kineziológiai konzultációk és egyéb általam alkalmazott módszerek semmilyen orvosi-, pszichoterápiás kezelést NEM HELYETTESÍTENEK! Alternatív gyógymódokként megfelelő támogatást nyújthatnak a hagyományos orvosi kezelések mellett.

Minden érdeklődőnek biztosítok egy 15 perces ingyenes konzultációt bejelentkezés előtt, ahol tudunk egyeztetni a problémáról és az esetlegesen felmerülő kérdésekről. Az ingyenes konzultációra időpont egyeztetése szükséges.


Terrell Edmunds Jersey